Filmnézés közben gyakran telepszünk a fotelba egy nagy adag popcorn vagy chips társaságában, illetve irodai szünetekben is előnyben részesítjük az ehhez hasonlóan egészségtelen amerikai snackeket, ugyanis egyszerűen fogyaszthatók. Pedig számos más, egészséges és könnyen eszegethető alternatíva létezik, ezeket mutatjuk most be.
Napközben, akár dolgozunk, akár pihenünk, jólesik többször is pár falatot bekapni különböző okok miatt. Van, aki az unalmát igyekszik így elűzni, más a stresszt, a sóvárgást vagy a fizikai éhségét próbálja csökkenteni vele.
Ebből is látható, hogy nem mindegy, milyen indítékkal nyúlunk a falatok után, illetve mit, hányszor és mennyit fogyasztunk a nap folyamán. Léteznek olyan egészséges opciók, amelyekhez bátran nyúlhatunk, hiszen hasznos tápanyagokat tartalmaznak, energiával látnak el, és sajnos jó néhány olyan is, amely egészségtelen, ezért érdemes inkább kerülni.
Hogyan lehet egészséges a köztes étkezés?
Vannak, akik egy feszített munkanapon elfelejtenek enni, miközben mások éppen a stressz, a rossz étkezési szokásaik miatt folyamatosan nassolnak. Az arany középút lesz itt is a nyerő, a főétkezések között nyugodtan beiktathatunk 3-4 óránként valami könnyű harapnivalót.
Az irodai bekészítések is lehetnek egészségesek, az óriási kínálatból szinte bármit választhattok! Kiegyensúlyozott, a fizikai aktivitásnak megfelelő táplálkozás mellett ritkábban jut eszünkbe eszegetni, de ha mégis, akkor olyan ételeket részesítsünk előnyben, amelyek rostot, fehérjéket, egészséges zsírokat és szénhidrátokat tartalmaznak.
Figyeljünk az egyenletes elosztásra, ezzel ugyanis fenntarthatjuk a stabil vércukorszintet, továbbá adjunk időt a gyomornak az emésztésre! Próbáljunk meg nem folyamatosan enni a nap folyamán!
Egészséges nassolnivalók vs. amerikai snackek
A legtöbben éreztünk már olyat, hogy a vasszeget is megennénk, olyan falási roham tört ránk. Ezt a vércukorszint ingadozása okozza. A legnagyobb negatívuma pedig az, hogy ilyen esetekben nem az értékes tápanyagokra vágyunk, hanem az amerikai típusú egészségtelen snackekre, ráadásul a kelleténél nagyobb mennyiségben.
Mit lehet tenni ellene? Egyél valódi élelmiszereket, táplálkozásod legyen rostban tápanyagokban gazdag, alakíts ki jó szokásokat! Társaságban könnyebb, ezért az irodába rendeljetek egészséges finomságokat, gyümölcs- és sajttálakat, változatos és könnyű salátákat, finger foodokat, cukormentes, rostdús nasikat!
És ha otthon mozizást vagy baráti összejövetelt szerveztek, kapjanak helyet olyan finomságok, amelyeket nyugodtan fogyaszthattok, intsetek búcsút a hizlaló és egészségre káros junk food-oknak!
Mutass példát!
Egy irodában, céges összejövetelen sok ember megfordul, így többféle igényt ki kell elégítenie a felkínált ételeknek. Manapság egyre több eseményen gondolnak a speciális étkezési igényű csapattagokra, kollégákra, és kerülnek a tálakra vegetáriánus, glutén- és cukormentes finomságok.
Innen már csak egy lépés, hogy a következő rendelésnél az egészséges hozzávalókra helyezd a hangsúlyt. Így egyébként az egyedi igényeket is könnyebb lesz kiszolgálni, plusz jót is teszel a többiekkel, segítheted azokat, akik fogyókúrára szánták el magukat, illetve azokat is, akik még kevéssé tudatosak a táplálkozás terén. Nem lesz nehéz dolgod, ugyanis a jól összeválogatott, ízlésesen tálalt egészséges finomságok nagyon vonzóak.
Nézd meg mi mindent kínálunk, és válassz tízóraira vagy uzsonnára olyan finomságokat, amelyeket bűn nélkül fogyaszthattok!