A különféle rendezvényeken, legyenek azok céges vagy családi-baráti összejövetelek, meetingeken, brainstormingokon igen kedveltek az édesszájúak körében az édes teasütemények a sós finomságok mellett, a hidegtálakkal megrakott asztalokon. Az egykezes gyors harapnivalók minden alkalommal jól jönnek, amikor nem az étkezésé a főszerep, és nem meleg ételek kerülnek az asztalra.
Ma már sok irodában is biztosítanak a munkáltatók kisebb sós és édes falatokat, rágcsálnivalókat a munkavállalók számára napközbeni harapnivalónak, hogy kevesebb időt fordítsanak ételbeszerzésre és többet a munkára. Ezek ma már egyszerűen, az irodai bekészítés részeként is megrendelhetők, és nem terhelik meg túlzottan a cégek pénztárcáját.
Felszolgálásuk és fogyasztásuk sem bonyolult, evőeszközökre, tányérokra sincs szükség hozzájuk, csupán szalvétára. Lássuk, honnan ered az édes teasütemények kínálálásának szokása, és melyek a legkedveltebb típusai!
Étel és ital biztosítása az irodában és a rendezvényeken
Az evés közösségi esemény, minden falat jobban esik társaságban, ráadásul finom falatok mellett oldottabb a hangulat, ami segíti a társalgást, a kapcsolatok építését. De irodán belül is nagyszerű lehetőség a munkatársak összekovácsolására, közvetlenebb atmoszféra megteremtésére, a gyomor korgásának csillapítására megbeszéléseken, ötletelések alkalmával a főétkezések között vagy helyett, amikor úgy hozza a szükség.
A dolgozók étellel való ellátása fokozza a teljesítményt, növeli a cég iránti lojalitást, mivel azt érezhetik belőle, hogy munkaadójuk törődik velük.
De az irodai bekészítés a kiemelt eseményeken is nagy segítséget jelent, hiszen nem a cég vezetőjének, alkalmazottainak kell a szervezéssel, a koordinációval, a felszolgálással bajlódnia, hanem a cateringszolgáltató leveszi a vállukról a terhet. Hogy miért praktikus a céges rendezvény catering cégen keresztüli lebonyolítása, arról egy korábbi bejegyzésünkben bővebben is írtunk.
Mióta léteznek édes teasütemények?
Egyes források szerint már a 7. századtól ismertek, először perzsa pékek sütöttek gabonából és vízből száraz és kemény, nem romlandó, magas energiatartalmú falatokat, amely katonák, kereskedők, hajósok és utazók eledeléül szolgált.
Ropogósságát kezdetben kétszeri sütéssel érték el, ezért is hívják angol nyelvterületen biscuitnek. A mai teasütemények liszt alapú, cukorral, csokoládéval, kakaóval, aszalt gyümölcsökkel, magvakkal és fűszerekkel ízesített változatos kekszfélék, és kezdetben a tehetősek ismerték és fogyasztották őket, aztán az ipari termelés sokak számára elérhetővé tette.
A délutáni nassolás az éhség csillapítására szolgált az ebéd és a vacsora közötti időben, az angolok az ötórai tea mellé kínálták, innen kapta a teasütemény nevet.
Édes teasütemények az irodai bekészítésekben
Édes teasüteményeket ma is sokan szívesen fogyasztanak két főétkezés között, így az irodai cateringben is hozzájuthatunk. A rövid 10-15 perces tea- és kávészünetek jók lehetnek az éhség csillapítására, a délutáni fásultság felrázására, a kapcsolatok ápolására.
Számos hazai és nemzetközi kedvencet megrendelhetünk, kultikus teasütemény a puha, omlós néró, a vaníliás pathé, az ischler, a linzer, az olasz cantucci, a dán keksz, a madeleine és még sorolhatnánk.
De rendelhetünk ma már újhullámos édes falatokat, cake popokat is, macaronokat, donutokat, falatnyi koktélréteseket is. Lepd meg munkatársaidat délutánra édes finomságokkal, teasüteményekkel, rendelj az Ordit.hu-tól!