A tökéletes céges karácsonyi ajándék megtalálásával járó stresszt szeretnénk levenni a válladról azzal, hogy hasznos segítséget nyújtani, ami megkönnyíti a karácsonyi készülődést, és amivel alkalmazottaid és partnereid az év többi részében is örömmel gondolnak cégedre.
A december minden cég életében fontos szerepet tölt be, ugyanis az év utolsó hónapjában elismerésünk jeléül megajándékozzuk az alkalmazottakat, és a céges partnereinket is.
Ez bizony sok stresszel jár, hiszen szeretnénk olyan karácsonyi ajándékot beszerezni, ami nem kerül egyből a többi mellé a sarokba, hanem az ajándékozott lelkesedése akár a következő évben is kitart.
Karácsonyi ajándék céges partnereknek
Ha céges karácsonyi ajándékról beszélünk, akkor két típusra gondolhatunk.
Az egyik, amikor a partnereinket akarjuk megajándékozni. Ilyen esetben egy általánosabb csomagot állítunk össze, ami nem túl személyes.
Arra viszont vigyázzunk, hogy prémium termékekből álljon. Fontos odafigyelni a minőségi összetevőkre, hiszen ezen keresztül is képet alkothatnak cégünkről.
Továbbá lényeges, hogy az általunk ajándékozott csomag mindenképp tartalmazzon egy saját céges logóval ellátott üdvözlőkártyát, hogy partnerünk biztos legyen benne, kitől kapta.
Amennyiben tőlünk rendeled karácsonyi ajándékcsomagot, az üdvözlőkártya személyre szabását díjmentesen biztosítjuk számodra.
Céges karácsonyi ajándék alkalmazottaknak
Amennyiben a saját dolgozóinkat szeretnénk megajándékozni, fontosabb a személyes hangvétel.
Ilyenkor természetesen senki sem várja el, hogy mindenkinek külön kézzel készített meglepetéssel készüljünk, de egy-egy apróságot be lehet csempészni, amitől az ajándékozott magáénak érzi a csomagot. Kis figyelmesség, mégis nagy örömet tudunk vele okozni.
Céges karácsonyi ajándék ötletek
Mivel ilyen esetekben az ajándékozottak száma nagy, és nincs lehetőség mindenkinek külön-külön, saját kezűleg elkészíteni az ajándékot, a legjobb választás a gasztro ajándékcsomag lehet.
Hiszen ki ne szeretné a finom ízeket? Ráadásul haza is viheti, így még otthon is eszébe fog jutni az ajándékozó.
Ilyen esetben is nagyon fontos, hogy a csomag tartalma minőségi termékekkel legyen tele, mivel nem szeretnénk, hogy küldeményünk egyből a továbbajándékozás szomorú sorsára jusson.
Ha biztosra szeretnél menni, hogy a legjobb minőségű termékeket tartalmazza karácsonyi ajándékcsomagod, rendeld meg tőlünk a csomagokat, hogy garantáltan örömét leljék benne ajándékozottaid.
Nem lehet elég korán elkezdeni
Már nagyjából tudod, hogy kinek milyen ajándékot érdemes rendelni. Most viszont beszéljünk egy másik nagyon fontos tényezőről, az időzítésről.
Sokan abba a hibába esnek, hogy későn gondolnak a céges karácsonyi ajándékokra. Ezért vagy utolsó percben ér oda az ajándék, ami egy újabb stressz forrás lehet, vagy karácsony után, ami pedig azt sugallhatja, hogy nem fontos számunkra az ajándékozott, amit sértőnek érezhet.
Ha pedig nagyon későre halasztjuk a céges karácsonyi ajándékcsomagok kiválasztását, előfordulhat, hogy már nem tudják vállalni a megrendelés feldolgozását, és a már kiválasztott ajándékcsomag helyett egy másik opciót kell keresnünk.
Ezért nagyon figyeljünk arra, hogy időben gondoljunk a csomagok kiválasztására!
Ha pedig szeretnénk, hogy időben odaérjenek, akkor érdemes minél előbb megrendelni, hogy ne az ünnepi őrületben kelljen még erről is gondoskodnunk.
Nem árt továbbá tudni, hogy ha időben (október-november elején) megrendeljük a csomagokat, 1-2 hetes szállítási idővel számolhatunk.
Ha azonban a november-decemberi csúcsszezonra halasztjuk a beszerzést, ez a szállítási idő 1 héttel növekedhet.
Amennyiben megrendelni még nem szeretnéd ilyen korán, az is hatalmas segítség lehet, ha még szeptemberben, vagy október elején kérsz a csomagokra ajánlatot. Így nyugodtan ki tudjátok választani a számotokra legmegfelelőbb ajándékcsomagot, a rendelést pedig sokkal gördülékenyebben tudjátok majd intézni.
Mi legyen kéznél, hogy meggyorsítsuk a folyamatot?
Annak érdekében, hogy minden folyamat zökkenőmentesen és gyorsan működjön, a rendelés leadásakor érdemes néhány dologgal előre készülnünk.
A legfontosabb, hogy pontosan tudjuk, melyik csomagot szeretnénk rendelni, és hogy abból mennyit.
Ezenkívül készüljünk még a konkrét címmel/címekkel, ahova a szállítást szeretnénk kérni.
A címzett e-mail címére, illetve telefonszámára is szükség lehet, hogy értesíteni tudjuk a csomag érkezéséről, így meggyorsítva és egyszerűsítve a csomagátvételi folyamatot.
Ha személyre szeretnéd szabni a csomagodat, és fel szeretnéd rajta tüntetni a cég logóját, akkor a logót is küldd át nekünk, az üdvözlőkártyára szánt üzenettel együtt.
Élmény az ajándékozás
Leírtuk, hogy milyen céges karácsonyi ajándékot és mikor érdemes rendelni. Már csak az a kérdés, hogy honnan. Ugyan eddig is utaltunk rá, hogy érdemes tőlünk rendelni a csomagokat, de ebben a fejezetben ki is fejtjük, hogy miért.
Számunkra egyedülálló módon, fontos, hogy az ajándékozás folyamatában mindkét fél, tehát az ajándékozó és az ajándékozott is boldog legyen.
Az ajándékozott örömét a prémium minőségű, egyedi, akár kézzel készített termékekkel ellátott csomagokkal tudjuk garantálni.
Az ajándékozó kedvében járni pedig számos funkcióval tudunk. Az alábbi szempontokat érdemes szem előtt tartani, ha szeretnéd, hogy az ajándékozás ne csak egy újabb púp legyen a hátadon:
Hatalmas választék
Több mint 120 féle összeállításunk elérhető. De szűkített listánkat is kérheted, hogy egyszerűbb legyen a választás, 40 legnépszerűbb csomagunk közül tudsz választani.
Kedvező árak
Csomagjaink már nettó 1 990 Ft-tól elérhetőek. Termékeinket pedig úgy válogattuk össze, hogy mindenki garantáltan megtalálja a neki legmegfelelőbb összeállítást.
Megbízható szállítás
Az ország egész területén belül megbízható futárszolgálattal szállítunk, figyelembe véve megrendelőink egyedi szállítási igényeit.
20 csomag feletti rendelés esetén egy adott címre ingyenesen szállítunk.
Lehetőséged van a csomagokat egyesével, mindenkinek saját otthonába szállíttatni.
Prémium minőség
A legjobb minőségi karácsonyi ajándék termékeket kutattuk fel. Sok termékünk igazán különleges, kézműves termék, amely csak nálunk érhető el.
Kiemelkedő ügyfélszolgálat
Kollégáink örömmel állnak rendelkezésre a hét minden napján. Legyen szó szállítással kapcsolatos kérdésről, csomagolási információ, vagy különleges kérésről.
Gondtalan rendelés
Intézd a céges karácsonyi ajándék rendelést a lehető legkényelmesebb módon! Mondd el milyen ajándékot szeretnél, és kollégáink az ajánlatadástól, az ajándékok megérkezéséig, mindenről gondoskodnak.
Karácsonyi ajándékcsomag katalógusunkat itt tudod letölteni.