Felelős Működési Irányelveink egy keretrendszert alkotnak, amellyel magunkat szabályozzuk annak érdekében, hogy minden tevékenységünk lehetőség szerint pozitív hatással legyen a környezetünkre és a társadalomra.
Általános célunk, hogy garantáljuk az etikus munkát, figyelembe véve az emberi jogokat, valamint a vállalkozásként végzett tevékenység társadalmi, gazdasági és környezeti hatásait. Meg kell felelnünk a vonatkozó jogszabályoknak és törekednünk kell, hogy minden helyzetben a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk.
Az Ordit teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy minden üzleti gyakorlatot a lehető legetikusabban folytasson az alábbi irányelvek betartásával.
Nem hiszünk azokban a semmitmondó kijelentésekben, amelyeket gyakran látuk arról, hogy a vállalatok fontosnak tartják és ismerik a fenntarthatóságot, törődnek a bolygóval, a környezettel és a helyi közösséggel.
Úgy gondoljuk, hogy sokkal előremutatóbb, ha megmutatjuk,hogy üzleti tevékenységünk során milyen intézkedéseket vezetünk be a fenntarthatóság jegyében.
Túl sokáig a fogyasztásra és a kényelemre fókuszáltunk. Az elkövetkező évekre, évtizedekre tekintve egyre nagyobb hangsúlyat helezünk a fenntarthatóságra minden tevékenységünkben.
Él bennünk a vágy, hogy jobban vigyázzunk nemcsak magunkra, hanem a bolygónkra is. Ettől az évtől kezdve, piaci szektorunk szereplőinek okosabbnak kell lennie. Túl kell lépnünk a műanyagok használatán és fel kell ismernünk, hogy a nagy márkák környezetvédelmi kampányainak fő célja legtöbbször nem a bolygó megmentése, hanem kizárólag a média szereplés és PR.
A 2021-es év célja, hogy valódi változást hozzon. Úgy gondoljuk, hogy a Föld egy gyönyörű hely, és mindent megteszünk azért, hogy ez így is maradjon.
Az Ordit egy vezető vállalati ételrendelési és catering platform, amelynél a nagy multinacionális vállalatoktól a kisebb cégekig, számos szervezet működését támogatjuk egyedülálló megoldásainkkal.
Teljes körű szolgáltatást nyújtó vállalati platform és étkezési szolgáltató vagyunk, tevékenységünk magában foglalja az egyéni, csoportos és céges étkeztetést, a munkahelyi vendéglátást, a rendezvény cateringet és a napi teakonyha feltöltési és üzemeltetési szolgáltatásokat.
Partnerségben állunk Budapest legjobb éttermeivel, vendéglátóhelyeivel és catering szolgáltatóival. Teljes körű számlavezetési szolgáltatást nyújtunk az ügyfelek vállalkozásai számára, garantálva a magas szintű szolgáltatási minőséget minden megrendelésnél, beleértve a szállítást is, amelyet fejlett platformunk támogat.
Platformunk használata lehetővé teszi az alkalmazottak napi juttatásainak költségkezelését és az integrált számlázását.
Élelmiszer- és szállítópartnereinkkel a legmagasabb szintű Covid élelmiszer- és higiéniai biztonsági normákat vezettük be 2020-ban, és továbbra is ügyfeleink, alkalmazottaink, partnereink és beszállítóink egészségét helyezzük előtérbe minden tevékenységünkben.
Folyamatosan kutatjuk azokat a hazai beszállítókat, akik biztostosítani tudják, hogy minden, amit a megrendelőink az Ordit-ról rendelnek, jó helyről származnak.
Jelentős átvilágítást folytatunk az új és meglévő partnerekkel kapcsolatban olyan szempontok tekintetében, mint a fenntarthatóság, az élelmiszer-előírások és a higiénia, valamint az alapvető márkaértékeinkhez való igazodás. Azt szeretnénk, hogy ügyfeleink ne csak a használati és élvezeti értékükért rendeljék termékeinket, hanem annak tudatában, hogy fenntartható módon gyártották és felelősségteljesen szállították őket.
2020-ban éttermi, cateringes és egyéb beszállító partnereinkkel és csapatunkkal a legmagasabb ételbiztonsági és egészségvédelmi színvonalat léptettünk életbe a Covid-19 járvány kapcsán és rendszeres ellenőrzéseket folytattunk annak biztosítására, hogy fenntartsuk a minőséget és betartsuk ezeket a gyakorlatokat.
A lehetőségekhez mérten igyekszünk csak olyan beszállítókkal együttműködni, akik biztosítani tudják, hogy az ételekhez környezetbarát, lebomló csomagolóanyagokat használnak.
Az Ordit UK az Unicef hivatalos partnereként lehetőséget ad a platformot használó ügyfelelknek, hogy vásárlásuk során adománnyal támogassák az Unicef munkáját.
2020 decemberében a Budapest Bike Maffiával együttműködve több, mint 2200 adag melegételt osztottunk ki budapesti hajléktalanszállókon és otthonokban.
Víziónk az, hogy az egyenlőség, a sokféleség és a befogadás álljon minden tevékenységünk középpontjában, és elkötelezettek vagyunk az etikus működés mellett a foglalkoztatás és az üzleti élet minden területén, a szolgáltatások nyújtásában, valamint minden folyamatunkban és gyakorlatunkban.
Mindent megteszünk azért hogy csapatunknak átfogó képzést, fejlődési lehetőségeket és folyamatos karrier-támogatást nyújtsunk. Arra bátorítjuk őket, hogy fejlesszék szélesebb körű életvezetési készségeiket és étkezési ismereteiket, mivel a munkában úgy, mint a magánéletben, ők az Ordit, ők képviselik az értékeinket.
Hiszünk a sokféleségben, az elszámoltathatóságban és az egyenlő munkáért járó egyenlő fizetésben.
Tudjuk, hogy az itt leírtak csupán „csepp a tengerben”. Hosszú még az előttünk álló út, de megyünk rajta tovább azzal a céllal, hogy tevékenységünk során pozitív hatással legyünk a partnereinkre, megrendelőinkre, környezetünkre és a társadalomra.
Az Ordit Magyarország csapata
HETI MENÜ (03.23. – 03.27.)
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Leves + főétel: 1350 Ft
Csak leves: 650 Ft
Csak főétel: 950 Ft
A kiszállítás díja: 500 Ft.
3.000 Ft felett ingyenes a kiszállítás.